Ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen


Molnár H. Lajos-A fehér vírus Molnár H. Lajos A fehér vírus Ez lenne a vég? Csak egyetlen, hosszan tartó hasítás, majd a semmi? Hátha még nincs ekkora baj, talán csak dohányzásellenes tabletták fórum egy ideg, vagy meghúzódott egy ín, esetleg megszűnik mindjárt magától a fájdalom Nem szűnik, húzok egy nagyot a konyakosüvegből. Három perce tarthat, vagy már öt, mindegy Nem mindegy, jut eszembe egy újabb kortyintás után a leszokni a carr buy-ról hallott intelem az ilyenkor végzetessé válható késlekedésről.

Arcára fagy az elégedettség, bizonyára komolyan vesz, hisz láthatja, hogy vagy tíz perce csak forgatom-matatom ujjaim közt a cigit, nem merek rágyújtani. Az életemet megmenteni hivatottaknak nem olyan sürgős a dolog, mint nekem, nem elég annyit közölni a diszpécserrel vagy akárkivelhogy mi a gond és milyen címre jöjjenek. A telefon másik végén nincs vészhelyzet, az illető arra is kíváncsi, honnan tudjuk, hogy infarktusról van szó, netán volt már máskor is Miután az anamnézist így távbeszélgetve nagyjából feljegyezte, már minden megy hamar, a mentősök nemsokára kopogtatnak lakásunk nyitott ajtaján, vagy kétszáz méterre van a mentőállomás az otthonunktól.

A mentőstiszt Nitromint sprayt fújna a nyelvem alá, mondom, ezt már megtettem a saját gyógyszeremmel.

abbahagyja a dohányzást, miért köhög A 2. ház résztvevői leszoktak a dohányzásról

Mármint engem a kórházba. Tudnék menni a saját lábamon, de ugyancsak biztonsági ok miatt nem engedik, inkább cipelnek, és nem nyugtat meg, hogy sietve. Hát nem esik valami jól, hogy így ereszt neki — mit mondjak?

Annyi mindent hall az ember az egészségügyről meg a gyógyulás kacskaringós útjairól, nehéz elhinni, nehéz eligazodni. Annyi bizonyosnak tűnik, ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen vagy pénz vagy ismeretség feltétlenül kell az életben maradáshoz.

Nekem, az öt esztendeje állástalannak, pénzem nincs. Géza idegsebész a kórházban, ahova visznek, nekem jó barátom, talán szól a kollégájának, hogy neki meg a havere vagyok Szirénázva lendülünk az útnak, és robogunk.

Hogyan lehet leszokni a dohányzásról? Tabletta, hogy hagyja abba a dohányzást NICORIX

Eleinte kissé meghatódva megdicsőülök: környezetem figyelmének központjába kerültem, mások idomulnak ahhoz, hogy vagyok míg vagyok és jövök mivel hoznakmost mások lassítanak s húzódnak félre, hogy nekem helyem legyen, talán gondolják is, íme, egy pislákoló lélek, de jó lenne, ha ismét lángra lobbannék. Mikor betolták a hordágyat a mentőautóba, fáztam; miközben a miértekre keresgélem a választ, beleizzadok.

leszokni a dohányzást nem tudok lefogyni

Merev ez a Géza. Tudhatná, hogy nem nősülni készülök, feltételezné-e rólam, hogy megőrültem, mert fura értetlenséggel kérdi: - Minek van vége? A felvételi vizsgám mindössze annyi, hogy a mentős elmondja az ügyeletes orvosnak, amit tőlem tudott meg a fájdalomról.

Sikerült, felvettek. Mielőtt felvinnének a belgyógyászatra, Géza olyan hangerővel kérdi, mintha süket lennék pedig csak a dokinak jelzi, hogy mi haverok volnánk : - Aztán ha szükséged van valamire, szóljál s hozom! Hát, ez az, ami nem egyértelmű.

Miért nem mondja meg kerekperec az osztályos orvosnak, hogy ez az ember jó barátom, óvatosan és figyelmesen bánjatok vele? Így hozza az ügyeletes és nem a kezelőorvosom tudomására, hogy ismeri a feleségemet is Gyakorlati oldaláról kezelem a kérdést: - Tényleg, jó lesz, ha emlékezteted az evőeszközökre, a tisztálkodó felszerelésre, s ha tud, kerítsen valahonnan egy zsebrádiót fülhallgatóval, mert anélkül meg fogok itt őrülni.

ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen hogyan lehet stressz nélkül leszokni a dohányzásról

Nem luxusigény ez az utóbbi kérés. Újságíró voltam vagy húsz évig, mióta munkanélküli lettem, csak ülök otthon és hallgatom a rádiót, nézem a tévét újságot ne is lássak! Van vagy három rádióm odahaza, de mindegyik túl nagy ide, a tévéről nem is gondolva, hogy ideillene.

A kórteremben a nyolc ágy közül csak egy üres, abba fektetnek hanyatt, a nővér szerint oldalra vagy hasra fordulnom nem szabad, felülni, felkelni tilos.

Szokásom szerint üdvözlöm az egybegyűlteket, s mivel válaszként még nyögést sem hallok, arra kell gondolnom, hogy nekik a köszönés vagy nem tartozik a szokásaik közé vagy rendkívül súlyos az állapotuk. Ez utóbbi lehetőséget nemsokára ejtem, mert hallom, valamennyien tudnak beszélni, legtöbbjük hangosan, erőteljesen, életkedvtől feszülten vagy a nyavalyájukat meséli a legapróbb részletekbe belebonyolódva vagy a rémesen rossz vicceiket.

Azon gondolkodsz, hogy leszoksz a dohányzásról?

Ezeket nekem mind végig kell hallgatnom?! Felkelni és kimenni nem szabad, ugye, máris nagyon kellene az a fülhallgatós rádió Sokáig tart az eseménytelenség, orvos nem jön, a doktor urak — állítólag — értekeznek.

A betegtársak harsány zagyvaságai miatt képtelen vagyok gondolataimat a saját ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen felé terelgetni, s ez így nagyon jó is volt, döbbenek rá, amikor mindenki megkapja az ebédjét. Egyszerre nekilátnak, esznek, nekem nincs mivel. A beállt csendben magamat kezdem el emészteni, mert rögtön azon rágódom, hogy lám, itt vagyok, miért is kerültem ide, még mindig hasít a lapockám tájékán, s ha tényleg infarktus, mi lesz velem, miért nem jönnek már megmenteni A kórtermemben csak nővérek fordulnak elő néha, szegények nagyon elfoglaltak.

Teljesen kiszáradt a szám, egyiküket megkérem, legyen szíves, adjon egy pohár vizet, mivel nekem — ugyebár — nem szabad felkelnem. Úgy látszik, nem a megfelelő személynek címeztem a kérést, mert olyan csúnyán néz rám, mintha haragudna nincs miért, most szóltam hozzá előszörvagy talán azt akarja a tudomásomra hozni, hogy a vízhordás nem tartozik munkaköri feladatai közé. Nagyon szomorú lehet az ábrázatom, mert mintha megsajnálna, egy kincstári kórházi bögrébe enged a csapból vizet, jó meleget.

Valószínű, rengeteg dolga miatt nincs ideje kicsit kifolyatni a csapból az áporodottat, s a hűvösebbjéből lökni nekem egy kis szomjoltót, hát borzasztó, mennyire túlhajszolják szegény egészségügyiseket! Hogy miért nem ettem? Az enyém éppenséggel teli és érintetlen, ez feltűnik neki: - Na mi van? Csak nem válogatós az ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen beteg? Csak nincs evőeszközöm.

Kérdések és válaszok

Később tudja behozni a feleségem. Talán rólam mintázhatnák a letargiát, mert ez a káder is sajnál ha szabad a tekintetéből olvasnom: inkább lesajnál, mint megsajnálő is rátesz egy alumíniumkanállal a szigorú értelemben vett munkahelyi kötelezettségeire. Ez az alumíniumkanál is kincstári, a kihűlt levesnél még működik, de a második fogásból csak a szintén hideg zöldborsó-főzeléket tudom belapátolni, a kőkemény marhahússzelettel nem boldogulok, amikor leszoktam a dohányzásról ideges lettem bár nem túl nagy, egyszerre nem merem bekapni, ahogy nézem, valószínű, szétrágni sem lehet.

Pláne, ha igaz az, hogy infarktusom van. A doktor uraknak ebéddel egybekötött értekezletük lehetett, mert kora délután van szerencsém megismerni közülük azt, amelyikre jó ideje vár az én szirénázó szívrohamom. Illetve nem oly nagy a szerencsém, mert csak látásból ismerem meg, én ugyan bemutatkozom s kérdései nyomán sok mindent elárulok magamról, ő saját magáról az égvilágon semmit.

Abba sem avat be, mihez kezd velem, mi vár rám, milyen vizsgálat, milyen terápia, mit tehetek én a saját érdekemben s mit nem magam ellen Köszönését persze csak akkor kezdem hiányolni, mikor megtudom, hogy ma már nem jön vissza. No de addig sem hagyott cserben, elrendelte, hogy adjanak nekem vérnyomáscsökkentőt és egy drasztikusan értágító ragtapaszt a mellemre.

Nemsokára a nővérke megméri a vérnyomásom, ami szerinte, a lehető legnormálisabb; a mentőkocsis-hordozható EKG-nál precízebbnek mondott műszerrel is hamarosan megvizsgálnak, a papíros görbéinek fürkészését követően a délutáni ügyeletes orvos az orromra köti: - Magának nincs infarktusa. Nem is volt. Ennek a nővérnek koraeste, hat óra fele jön a váltótársa, s amikor már csak egyedül a társ az úr a házban, ügyesen felkelek, előkeresem a titokban magammal hozott cigimet, s mások példáján elindulva, rágyújtok a lépcsőházi lift mellett, a hamutartó által feljogosítottan.

Maga is szívja. Valami bajom mégiscsak van, nem esik jól a cigi, ilyen még nem volt. Szédülök tőle, nem ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen bírom végigszívni, még a fele hátra lenne, amikor eldobom és valóban a biztonság kedvéért kezdem elveszíteni az egyensúlyomat lefekszem.

Aztán jön a feleségem a két gyerekünkkel. Nem látok jól? A nejem, akit viszonylag érzéketlennek láttam elszirénázásomkor, most aggódó arcot öltött. Vagy aggódott már a délelőtt is, csak én az ijedtségemtől nem láttam őt eléggé kétségbeesettnek?

De egyre inkább kétségtelen, hogy most aggódik s ez számomra jó jel: bár az érzelmeit illetően merülhet fel ilyen-olyan gyanú, talán mégsem fogok egyedül meghalni. Jó-jó, hallottam én is a megkérdőjelezhetetlen bölcsességet, miszerint mindenki egyedül hal meg. Attól még haldokolhat édes-kettesben. Itt van, hozott fogkefét, fogpasztát, szappant törülközőt nemkanalat, kést, villát a poharat elfelejtette és a legfontosabbat: tenyérnyi fülhallgatós rádiót, elemeset, van rajta középhullám és ultrarövid, vagyis fogható minden, amit hallgatni szoktam; főleg, ha lenne benne új tartós elem, nem ez az elhasznált régi, amivel együtt adta kölcsön egy ismerősünk.

A kisfiam tizenkét éves és nem bírja a kórházat, kiváltképp a kórterem látványát és meghitt bűzét, jó alkalom az elemvásárlás a még nyitva tartó közeli élelmiszerboltban arra, hogy kiszellőztesse a tüdejét s változtasson az őt olyannyira nyomasztó látványon.

Engem is nyomaszt, csakhogy nekem nem szabad felkelni. A kislányom hét éves és nincs rosszul a kórház látványától meg illataitól; jó neki, orvosnak készül, nem betegnek. Otthonosan forgolódik a kórteremben, bár ilyet még az orvos-horror tévésorozatokban sem láthatott, azokban egy- maximum kétágyasak a kórházi szobák.

Kedves Látogatók!

Itt meg ez a tömegnyomor Nem az a baj, hogy sok az ágy, hanem hogy kicsi a hány ember hagyta abba a dohányzást kezdve. Szerintem négyágyasra tervezhették, a nyolc kényelmetlen fekvőhely közé csak speciális, mini-éjjeliszekrényeket erőszakolhattak be, a szomszédos ágy két arasznyira sincs az enyémtől holott legalább két méternyire kellene lennie a bal oldalinak, melyből gyakran áradnak a — szerintem egészségileg is ártalmas — gázok és bűzök.

Úgy vettem észre, az osztályos orvos szerint infarktusom volt vagy van, a délutáni ügyeletes viszont itt, az ágyam lábánál mondta érthetően, hogy nincs, nem is volt.

Mert ha valami jó van ebben a száműzetésben, akkor az az, hogy egy picit enyhülhet igencsak feszes anyagi helyzetünk, valamit spórolhatunk azzal, hogy nekem nem kell ételt és italt vásárolni.

Tehát: - Adnak itt bőségesen kaját, ebben hiba nincs. Nem vagy éhes? Reményeim dacára nem sikerült elaludnom. Kértem egy altatót, aztán repetát is, a nővér nem akarta elhinni, hogy kettőre van szükségem olykor, én meg azon hitetlenkedtem, hogy a második sem segít néha. Engem meg alig túl az ötvenen, mozdulatlanságra ítélten itt esz a fene. Egy percnyit sem szundítottam, már a reggeli zenés hírműsort hallgatom, amikor megcsapolják a vénámat, és több apró üvegecskébe töltenek maguknak a véremből.

Megengedik, hogy felkeljek és magam végezzem el a reggeli tisztálkodást. A mellettem bűzlő bácsikát azonban két nővérke nagy hirtelen anyaszült meztelenre rángatja, hát szegény öreg nem úgy fest, mint akit az anyja szült, jóformán csak csont és bőr, sokáig matatnak a lába között, míg pirinyóra aszott micsodáját megtalálják s valamennyire megnyaldossák a nedves szivaccsal.

Lehet, így, nyolcvanévesen valami egészen ártatlan gondocska miatt lett átmenetileg mozgásképtelen, ezért mondom utólag, hogy nagy barom vagyok, amikor erre gondoltam: szerencsémre, nekem csak infarktusom van, s nem érhet ilyen megszégyenülés az egész kórterem szeme láttára, hogy két nővérke habzó szivaccsal pofozgatja az akármilyen micsodámat.

HARC A NIKOTINFÜGGÉS ELLEN

Nemsokára az úgynevezett nagy vizit jön, a következő alkalommal már felismerem a közeledtét, a jelei: a nővérek eltüntetik az ágytálakat, a kacsákat s egyéb ízléstelenségeket, mondhatni, összekapkodnak valamiféle rendet, s minket, betegeket is összeszidnak, ha — teszem azt — földön hever a törülközőnk, fejünk helyett a lábunknál gyűrődik a párnánk, vagy ha valamelyikünk bebújt az asztal alá. A nagy vizit nem azt jelenti, hogy nagyon vagy nagyot vagy nagyban vizitelnek — állapíthatom meg nemsokára - hanem inkább olyasmit, hogy nagyjából, elnagyoltan.

Öt percet sem tart az egész, ennyi idő alatt elemzik ki nyolc kórházi ágyon fekvő tehát nem akármilyen beteg aktuális helyzetét, a kilátásait, a tervbe vett teendőket s egyéb, a mi oldalunkról a betegágyból nézve igencsak fontos, mondhatni, a legtöbb esetben sorsdöntő kérdéseket.

Próbálom megfejteni, kikből áll a vizitáló fehér mezes csapat, kettőt közülük — az osztályos orvost és a tegnapi ügyeletest — látásból már ismerek, s felismerni vélem azt a nővért is, aki a tegnap mindenfélét megtiltott nekem; még egy középkorú hölgy s egy férfi tűnik orvosnak a sodródó menetből, melynek élén s mintegy középpontjában trónol, dönt és ítélkezik az idősödő góré; igen, ő a főnök ebben a társaságban, a többiek is őt hatalmazhatták fel arra, hogy a nevükben velünk kommunikáljon a kórterembe léptükkor egyedül a fehérvezér köszöntés hallom, hogy főorvos úr így meg főorvos úr úgy; az ígyről meg úgyról pontosan nyilatkozni nem tudnék, ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen jobbára csak hangfoszlányok, suttogva közli az osztályos orvos a főnökével mindazt, ami a betegről szól ugyan, de nem tartozik rá, tehát ezek titkos információk.

A ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen vonatkozó titkokból kihámozok annyit süket nem vagyok, az ágyam lábánál sutyorásszák a szigorúan bizalmasathogy az osztályos szerint a tegnap nekem infarktusom volt, most nyugalmi állapotban vagyok, megfigyelés alatt, ők meg várják a laboreredményeket.

ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen

A főorvos urat nem rázza meg az esetem, egy csöppet sem rendül meg, az emberi együttérzés legcsekélyebb jele nélkül, egyszerűen tudomásul veszi, bólint egyet és lép tovább, engem helyben-cserben hagy. Miért nem kételkedik a felállított diagnózisban, miért nem érdeklik a részletek, miért nem vitatkozik, miért nem nyit meg újabb perspektívákat, tételez fel enyhébb verdiktumot életkilátásaimat illetően?

Bizonyára nagyon elfoglalt a főember, hiszen még annyi ideje sincs, hogy tőlem kérdezze meg formaságból, mellesleg, távozófélben, akárhogy: jobban van? Ej, ez a Géza nem intézett semmit, dehogy vagyok én itt protekciós beteg Én tehát egy hálátlan csóró vagyok, mi a fenének akar az ilyen élni?! A hatalmas vizit után nagyon elbúsulom magam, de aztán az ösztöneim erősebbek a lemondó beletörődésnél, elhessegetik a gyászos gondolatokat. Afelé terelhetnek, amit az ügyeletes mondott, hátha neki van igaza, nem is találkoztam az infarktussal, s hálálkodnom egyelőre csakis az Úristennek kell — imával.

Egy beteget valami vizsgálatra visz a beteghordó, egy másik a vizit forgószelének izgalmait egy cigivel heverné ki, indul a lépcsőházba; legszívesebben mennék vele heverészni magam is, de neki nem tiltották meg a dohányzást, nekem a főnővér igen.

Most már tudom, hogy ő a főnővér, mert odafigyelek. A rádióban az infarktusról beszélnek, gyorsan kikapcsolom majdnem a földhöz vágoms jobb híján tanulmányozni kezdtem a környezetem, hátha még hasznomra válik, ha különbséget tudok tenni fehér ruhás és fehér ruhás között.

Kisebb baj, ha az ember doktor nőnek szólítja a takarítónőt bár ki tudja? A kor és a külső nem minden esetben nyújt megbízható támpontot. Ha egy hölgy ápolt és nem túl fiatal, éppúgy lehet főnővér, mint közönséges doktornő. A frizura milyensége, az arcra kent festék mennyisége avagy a testfelszínről áradó illatfelhő terjedelme mind-mind téves következtetésekhez vezethet, mellé is tenyereltem néhányszor, mint ambuláns beteg, betegkísérő vagy kórházi riportokért kopogtató újságíró Bár az orvosokon általában két részes a fehér viselet nadrág és kabát, illetve szoknya és kabátkaaz úgynevezett személyzet egyenruhája pedig ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen egy köpeny, erre alapozni nem lehet, oly sok az ellenpélda.

Hölgyek esetében ennél valamivel biztosabb fogódzó az öltözéknek az a tulajdonsága, hogy mennyire átlátszó s mi látszik alatta. Minél átlátszóbb a felső réteg s minél keskenyebb az alatta lévő, annál valószínűbb, hogy nem doktornő a drága, hanem egészségügyi középkáder vagy az alatti; ha az átlátszó mögött nem látni keskenyet sem, vagyis nincs rajta se bugyi, se melltartó, ez távolról sem jelenti azt, hogy hajadon, inkább azt, hogy hajlandó.

Mármint bizonyos személyekkel és meghatározott körülmények közepette kész kedves lenni. A kedves nővérek itt csaknem kivétel nélkül kedvetlenek, legalábbis amikor rám néznek. Ha elvonatkoztatunk a hangulati tényezőtől, s vizsgálódásunk tárgyává konkrét ténykedésüket tesszük, már vehetünk észre érdemi, érdekes és megjegyzendő különbségeket.

A nővérkék között munkamegosztás van, ami függhet a végzettségtől, a rangfokozattól e kettő között nincs feltétlen összefüggésaz egészségügyben ledolgozott időtől, a szociális kapcsolatoktól, a kortól, a viselt ruha átlátszóságától s attól, mi látszik alatta. A konkrét harci feladatok úgy oszlanak meg, hogy más adja a gyógyszert meg az injekciót, más veszi a vért és mér lázat, vérnyomást s egyebeket; még nem sikerült kiderítenem, mit csinál a főnővér, de nagyon fontos őt megkülönböztetni mindenki mástól, főleg ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen takarítónőtől.

ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen hogyan lehet leszokni az ápoló anya dohányzását

Rendkívül kínos volt végignéznem és hallgatnom, mi történt azután, hogy az egyik, szintén mozdulatlanságra kárhoztatott, de disztingválni képtelen betegtársam a véletlenül felénk sétáló főnővérre bízta, dobná már az almacsutkát a szemétkosárba. Belép egy nővér a kórtermünkbe, kezében fecskendővel közeledik a túlsó sarokban fekvő beteg ágyához, aki ezt látva sebesen fordul háttal kifelé, s letolja a pizsamanadrágját. No, ez a kolléga sem nézett még itt szét alaposan vagy képtelen a distinkciókra, és lám, milyen nagy vihar kerekedik belőle!

A mellettem fekvő tata vagy rendkívül fegyelmezetten bírja a mozdulatlanságot vagy már nem is nagyon bír mozogni és egyenesen jól esik így neki.

Merev, csendes és bűzlik, időnként figyelem, lélegzik-e még. Csak estétől reggelig őrködöm fölötte, reggel érkezik falusi otthonukból a felesége, és itt marad az esti, legutolsó buszjáratig, egész nap ő gondozza eteti, itatja, pelenkázza, takargatja a férjét; ez így biztosabb és olcsóbb is, mintha a nővérkékre bízná, azok is hagyják a nénit nyugodtan ténykedni, sok gonddal lesz így kevesebb.

Elnézem, milyen a szerető feleség: mindegyik, még aktivizálható sejtjét az ura szolgálatába állítja, s azok reggeltől estig csak azért működnek, hogy a bácsi még legyen s hogy neki minél jobb legyen.

Tegnap is itt volt, láthatta, hogy két szobatársunknak banánt hoztak a hozzátartozói, gondolhatta a néni, hátha ez valami csoda-tápszer, így ma ő is hozott. Ahogy elnézem az öreget, olyan bizalmatlanul forgatja ezt a görbe micsodát a kezében, azt sem tudja melyik végénél kezdje, valószínű, most ismerkedik vele először ilyen közelségből. A felesége rögtön a segítségére siet, meghámozza a fura gyümölcsöt, az öreg kezébe adja s bíztatja: - Harapjál belőle és rágjad, puha az A bácsi beleharap, aztán a falatot ímmel-ámmal, fintorogva, hosszasan forgatja a szájában, mintha nem akaródzna lenyelni.

Az öreg előbb még hosszasan rágja s nyeli le a szájába tévedt egzotikus falatot, aztán nyögdécselve adja elő a kívánságát: - Hát ha leszokok a dohányzásról javítani fogok az egészségemen nem esik nehezedre