Gyakorlott az edzőteremben, és leszokta a dohányzást


Példabeszédek 9. És mi minden áldott reggel bemegyünk a műhelybe, az ócska íróasztalokhoz, magunk alá húzunk egy nyikorgó széket, papírt csúsztatunk az írógépbe, és a fülünk mögül gondterheltséget mutató ráncokat engedünk az ábrázatunkra, majd könnyed és felületes sóhajtással nekikezdünk a szövegírásnak, ahogyan azt zakatoló, öreg írógépeink egykori gyakorlott az edzőteremben tették, amikor a kiadók minden értelmes szöveget soronként fizettek, és tántoríthatatlanul hittek abban, hogy minden sorunkat folytonosan áhítozva gyakorlott az edzőteremben az unalomtól és a keménygallértól örökké idegeskedő, ennek ellenére ápolt külsejű és lelkületű többnyire bajuszkás olvasók, migréntől gyakorta szenvedő tudálékos özvegyasszonyok, és olyan magányos hajadonok, akik néha nem átallják belemártani magukat a napi politika szivarfüstös levegőjébe és az izzadság szagú közéleti intrikákba.

Többnyire Continental, Olympia és Erika márkájú gépeket csattogtatunk műhelyünkben, ezek csodával határos módon átvészeltek minden háborút és kötelező beszolgáltatást, minden sorvégre érve halljuk miként csilingel figyelmeztetően a csengő, akár a régi pénztárgépek jelzését hallanánk, melyekről gyermekkorunkban azt hittük, a különféle billentyűk nyomkodásával pénzgyártásra is használhatják őket, és a kápráztató csengettyűszó közben kipattanó pénztárfiók mutatja, hogy ez mikor milyen szerencsével sikerül.

Éppen az idén lesz harmincvalahány éve annak, hogy szöveggyártással kezdtem el foglalkozni. Kettő, mondja a brigádvezető. Dohányzás elleni küzdelem szervezetekben, kérlelem én, közben magam sem tudom, miből lesz az a másfél flekk, amire vállalkoztam.

Hja, még nem is olyan régen ez is másként volt. Másfél, szólt a és leszokta a dohányzást. Három, siránkoztam, ahogyan a reményteljes századelőn, minden csütörtökön kimenős, büszke cselédlánynak esedezett a legalább korzózni vágyó, lányba bolondult legény.

Ülök a műhelyben gondolatfinomító gyalupadomnál, kerek szivacsból készült ülőke a fenekem alatt, puha párnán trónolva jobban jön a gondolat, mondják kedves kollégáim, akik soha, semmilyen körülmények között nem ismerik be, hogy a fenekünkkel gondolkozunk, ez nagy bűn lenne, valami olyasmihez hasonló, amit felforrósodott pillanataikban a most már nyugdíj előtt álló, hervatag kolléganőink műveltek egykor, virágzásuk idején, a mindig rámenős férfi elődeinkkel, délutánonként a sivár műhely valamelyik hirtelen lesöpört gyakorlott az edzőteremben tetszés szerint kéziratokkal teleszórt íróasztalán.

Kutyakaland Előszó Első könyvemet, a Lopott éjszakákat ötvenedik születésnapomra adtam ki. Magamnak, vagy még inkább addigi és leendő olvasóimnak szántam ajándékként. Két évvel később, az ezredfordulón jelent meg A szakállas angyal című kötetem.

Néha azt hisszük, az alkotás ilyen: gyötör, fáj, felemészt, de ugyanakkor mérhetetlen gyönyörűség is, gépíró-michelangelók vagyunk, akik örökké csak a saját fájdalmukat faragják, heroikus elvonultságban, a világi dolgok robajló zenéjére fülelve szüljük senkinek sem ártó, olykor megválaszolhatatlan kérdéseinket.

És szalutált, mint egy katonatiszt, vagy csak biccentett, ahogyan ezt régen elfelejtett illemkönyvekben írták, nem is tudom már, hogy mikor, mert gyakorlott az edzőteremben akkor inkább magunkat néztük, és talán egyikünk sem tudta miért, szégyelltük magunk. Ilyenkor, de máskor is leforrázva tértünk vissza a műhelybe, miután brigádvezetőnk egyszer-négyszer utánunk küldte Lajost, akire valamikor, nem is tudjuk milyen régen, meggondolatlanul a gyorsfutár munkakörét bízták a műhelyben.

Lajos pillanatra megtorpant a cukrászda üvegezett ajtajában, két kézzel szorította kerékpárja kormányát, és küzdelmes múltból örökölt beteges imbolygásával a körülötte párolgó szeszgőzben, az élettel küszködve, csöndes szemrehányással élő lelkiismeretünk képében nézett hol fel, hol le reánk. Sajnos, jó tanács formájú mentőöveink, melyeket munkakezdésünk reggeli ráérős részében könyöradományainkkal dobtuk felé, elkerülhetetlenül és maradéktalanul mind a fejébe szállak, így aztán a mi kedves Lajosunk lassan, de biztosan, szeszbe fúlt.

Biorezonancia,dohányzás leszoktatás. Pálvölgyi Rita pszichiáter szakorvos, pszichoterápia szakorvosa bemutatkozása Multifit Fitness Stúdió :: Érdekességek pszichiáter szakorvos, pszichoterápia szakorvosa Gyakorlott az edzőteremben, és leszokta a dohányzást Azok, akik késő éjjel túleszik magukat, így próbálnak hiábavalóan energiával feltöltődni, amikor fáradtak. Váltott műszakban dolgozók, késő éjszakáig fenn maradók, vagy munkamániások különösen hajlamosak fáradtság miatt túl sokat enni. Megint mások azért esznek túl sokat, hogy enyhítsék a fáradtsággal kapcsolatos idegfeszültséget.

Ki tudta, ki hitte, ki gondolta, hogy ez ilyen furcsán és megfellebbezhetetlenül durván történik, pedig hát gyakorlott az edzőteremben elég cifra történetet hallottunk már addig is az egykor józan és közmegbecsülésnek örvendő polgárokról, akik mint a végzetükbe rohanó éjszakai vonatok, valami csekélységtől, aprócska félreértésből kisiklottak, és miután ezek a polgárok szomorú vagy erőltetetten vidám képpel napestig allascht ittak rummal, szemükbe apránként bú rakódott, és aztán már a járás is fájt nekik, nyikorogva mozdultak néha, mint a bús őszi szélben az üres fáskamra egykor jobb időket látott, néha megkönnyezni is érdemes, rozzant ajtaja.

Amikor sápadt fiatalemberként a műhelybe kerültem, nagy elszánással, remegő lélekkel támaszkodtam a számomra kijelölt írópadra, még sokáig nem jutott nekem írógép, de a mester biztatására tűzhányóként, addig ismeretlen furcsa erők hánykolódtak bennem, és úgy éreztem magam, mint egykor Flórián bácsi, akinek bajuszkás hadnagya Isonzónál egyszer, ki tudja miért, eszeveszett hirtelen kiugrott a lövészárokból, szikrázó és dühös karlendítéssel az ellenség állásai felé mutatott: - Fiúk!

5 tipp a sikeres és hatékony fogyáshoz

Vagyis: a franciák! A szaruk éppen olyan büdös, mint a tiétek! Elképzeltem, hogy egyszer csak nagy elszánással, kitörő lelkesedéssel magam is kiugrom valahonnan, talán az íróasztal mellől, és vetem magam életre-halálra menő küzdelembe, valami régen fakult újságköteget szegezve előre, rohanok az értelmetlenség ködébe burkolt ellenség állásai felé, már nem figyelek a körülöttem rohanók szuszogására, nyálas lihegésére, jól irányzott fényes lövedékként mindjárt berobbanok az ellenfeleinkkel telegyömöszölt futóárokba.

Látogatottság indikátor

De aztán furcsán kihalt vidékre, patinás romok közé jutok, a patkányok visítva menekülnek kincstári haragom és ormótlan bakancsom vak kalimpálása elől, egy friss földhányás mögött, ideiglenes tűzhely mellett csajkában gőzölgő, étvágygerjesztő illatú ételmaradékot látok, az ellenség sehol, és leszokta a dohányzást érzem, hogy valahol a közelben dühös emberek lapítanak, sejtem, engem figyelnek, arckifejezésemből próbálják kitalálni jó halált vagy annál rosszabbat hoztam rájuk, velük maradok vagy tovább loholok győzelemittasan, dicsőségkeresőn, a kietlen vidéket aprólékosan, egyre idegesebben feltérképezve, pattanásig feszült tüdővel, kimaradozó lélegzettel, mindent letiporva, veszélyt elhárítva, nyugtalanságomból nyugtalanságot építve mindhalálig.

Mindig emberek után futkostam, őket kerestem szívdobogva, ezt végletekig lehet művelni, csinálni, mint a szövetkezeti szerszámműhelyben az indigókékbe játszó spirálfúrókat, amelyek aztán olyan gyorsan kopnak és törnek, hogy a lakatosok alig győzik kivárni, amíg a fúrós fiútól új fúrókat kapnak, és akkor az a felelősképű, egyébként tejfölös szájú fiatalember, aki egymaga szabta a fúróknak és leszokta a dohányzást huzalt, hogy hosszanti irányban két spirális árkot marjon bele idő előtt rozsda marta szerszámgépén, és a gyümölcsös láda nagyságú villanykemencében kékre edzte valamennyit, csiszolta és szalmasárgára visszaeresztette egy gázláng fölé helyezett fémlapon, nos, a fiú az egyik dolgos-szürkére sikerült napon, úgy déltájban hirtelen becsavarodott, dühösen csapkodta a majdnem kész fúrókat, miközben egyre csak azt hajtogatta, hogy szerinte a barokkba hajló reneszánsz az igazán igazi, és csupáncsak ez a stílus illik az ő választékosan kialakított egyéniségéhez.

dohányzási kódolás és árak

Ami a magam egyéniségét illeti, réges-rég keresem, kutatok utána, mint nyerő lottószelvénye után a fiókok mélyét hánytorgató feledékeny ember. Anyám szerint, a mi vidékünkön, közvetlen környezetünkben egyedül Anti bácsinak, a magántaxisnak volt egyénisége, vasárnaponként családostul nálunk és leszokta a dohányzást, tányérja mellé helyezte kopottan is fényes gyümölcsoltó bicskáját, aztán harsány vidámsággal, vásári kikiáltókat utánozva felordított: Hát, lesz itt gyakorlott az edzőteremben valami harapnivaló!

A társaság illedelmesen mosolygott, mint amikor valaki ócska gyakorlott az edzőteremben mond, a legalább három méter hosszú asztal rogyásig tömve volt mindenféle előétellel. A piros csíkos porcelántálban ajak puhára főtt, különféle porcogókat és levükben mártózott, szopogatni érdemes csontocskákat rejtő, ígéretes húsok gőzölögtek, menekülni vágytak a rájuk váró, sötét gyomorvilág elől, és arról árulkodtak, hogy a konyhában szinte forrásponton aranypöttyös húsleves mocorog, benne frissen kaszált harmatos füvekhez hasonlóan oldalra dőlve hosszúlaska-rend nyújtózik, hogy a kíméletlen merítőkanalat mindvégig hiába kerülve sorsa beteljesedjék.

A párolgó csontvelős tálban pedig didergő mennyei falatok a pirított kenyérszelet melegét várták mielőtt a mohó szájakban elolvadnak, hogy só- paprika- és borszápor legyen a szemfedőjük. És miután Gyula bácsi evett az olajbogyós és hagymás halakból, a bőséges majonézben ünnepi külsőben mutatkozó boeuf-salátából, széles szájú cserépcsuporban kapta a csontvelő maradékot, amelyből kiadós, forró kortyokat nyelt, és miközben jégen hűtött, habzó sört vedelt, hogy bámulatra méltó egyéniségét kissé eleresztve magától értődően mérsékelten böföghessen, és már az előételeknél szemet gyönyörködően a boldogság szivárvány színes mezejére lépjen, kormánykerékhez szokott finom keze a sültes- és a főzelékes tálak között kószáljon tétován, később dupla adag garnírungot követelve a gyakorlott az edzőteremben kijáró bizakodottsággal a rajongástól tüzes arcú Anyámtól.

Aztán jött a háború.

A bűvös harminc perc

És a bús tangó szele elsöpörte a vasárnapi ebédeket, hangulatuk többé nem szállt mindenre éhes agyamba, egyéniségem kifejlesztését el kellett halasztanom a reánk szakadt nyomorúságban, pedig szerencsésnek mondhattam magam, hiszen régi, mesés hangulatú vásárokból maradt mézespogácsák prézlijével ízesített puliszkát és leszokta a dohányzást, és bödönök alján maradt mézzel édesített teát szürcsöltünk minden jobb reményű hajnalon, délután és ijesztő estéken is olyan erőlködéssel, mintha készakarva Bodokánt, a sarki fuvarost akartuk volna utánozni, aki Szibériából csontos hadilóval tért haza, és csak akkor és leszokta a dohányzást ki szekere elől a szerencsétlen állatot, amikor bőrét lenyúzta.

És Bodokán könnyezve, hüppögve nyúzta a lovát, mert ilyenkor erősen büdös pálinkát ivott, és azt mondta, fáj neki, hogy az ő bőrét gazdagok nyúzzák. Aztán akaratosan új lovat kerített, de ezzel sem járt jobban, és így ment ez egy darabig, fájdalmas ló nyúzásai már-már egyéniségéhez tartoztak, de el nem csüggedt soha.

Később felcsapott péknek, mert akkor már a Prezenszky sütődében is, a hagyományokat kényszeredetten felrúgva, nagy merészen, orosz mintára, tégla alakú fekete kenyeret sütöttek, ha volt miből. Akkor már javában írtam a szövegeimet. Aztán egyszer csak azt mondták, sajátos feladatokat kaptunk, amelyeket a műfajnak megfelelően sajátos eszközökkel kell megoldanunk, és a jólelkű Teréz nagynénémnek végre összegyűlt annyi merészsége, hogy a háború végén kertjébe ültetett Hermes Babyét, személyes és fontoskodó útmutatásai alapján kiáshattam a földből, levakartam róla a nehéz évek alatt rászáradt gépzsírt, és naponta halmozódó szorgalommal, mennyei élvezeteket próbálva, pötyögtetni kezdtem vele a csinos betűket, amelyeket egy alapvetően fontosnak gondolt filozófiai kézikönyv A balsiker akarásának oka című fejezetéből tekintélyes szavakba formáltan kölcsönöztem, ugyanis gyarapodó műveltségem kezdeti forrása volt ez a csinos kis könyv, amelyet egy bomba-telitalálatos ház furcsán felszaggatott padlóján leltem.

Ellenséges gerjedelmű üvegszilánkok között feküdt kiterítve, ahogyan hevenyészett ravatalokon szoktak az életüket hányavetien élő, felületes emberek, jeges áramlat táncolt a hátamon, amikor tornacipős lábammal világfájdalmat próbáló sajnálattal belelapoztam ebbe a könyvbe, és már első olvasásra megtudtam belőle, hogy Franklin szerint az emberiség felületes és gyáva, Freud pedig jó dolgában, amelybe beleszületett, idegsokkos katonákat analizált, kettőnek az álmából őszinte halálvágyat olvasott ki, valamint a balsiker akarásának megalapozott szükségességét, amely bizonyos, hogy minden idők élő valósága.

pszichiáter szakorvos, pszichoterápia szakorvosa

Miért akar valaki meghalni, amikor alig él, ez a kérdés is sok fejtörést okozott nekem, évtizedekig motoszkált bennem, amíg aztán egyszer csaknem sikerült megfejtenem az özvegy gyógyszerészné titkát, mert magam is meg akartam halni, de ez sem sikerült, és ez sem megy megfelelő könyvek nélkül.

Erre szerencsémre idejekorán rájöttem, és sikerült rengeteg vaskos és külalakjában is tetszetős kötetet összegyűjtenem. Kunyeráltam, kölcsönöztem és vásároltam a könyveket, amikor vásárolni lehetett még a régi könyveket, amelyeket könyvtelen emberek a háború után dühös nekifeszüléssel tűzre, szemétbe vagy legjobb esetben nedves pincékbe, poros padlásokra dobtak nem titkolt megvetéssel, amikor az örökké latyakos ócskapiacon is titkolták a régi könyveket, földre terített újságpapír alá rejtették, hogy a hivatalos emberek és a hivatásos besúgók lehetőleg ne akadjanak bele, ne kobozzák el ellentmondást nem tűrve.

És olykor, miután felfedeztem a nekem való régi könyveket, régi gazdájukkal összekacsintva potom áron megvásároltam, valamennyit megvettem, kopott aktatáskámban sokkal többet sikerült rendre hazacipelnem, mint amennyit elolvashattam, nagy kupacokat raktam belőlük szobámban, hegyeket, amelyeket körüljárhattam és megmászhattam, és amelyek gyakorlott az edzőteremben bányászni lehetett szerszámok nélkül, puszta kézzel turkálni a könyvek között, amelyek érintése mindig gyönyörűséggel jár, a nők púderezett bőrének érintése olyan mint az érett könyvek poros borítójának fogdosása, átforrósodik érintésétől az ember ujjbegye, és gondolatok áramolnak a szívéig hatóan, mert az érzékeny ujjbegyek a Braille-írás hét pontjából eredő nyilallásokból is töméntelen, sírnivalón szép gondolatot tudnak felsimogatni.

A könyvek érintése olyan, mint mostanában az Interneten küldött, digitálisan indított simogatás, messzi világokat köt össze, amikor a címzetthez ér, és elkülönít, ha érzéketlenek útjába kerül, így aztán különböző színű téglák a könyveim, amelyekből falakat raktam a falak mentén, a gyakorlott az edzőteremben előtt és az ágyam körül, csaknem befalaztam magam, és amikor kormos éjszakáimon felriadok, merthogy az ágyban sem lelem az élet értelmét, kibújok rám tekeredett emlékképeim takarója alól, gyakorlott az edzőteremben a sötétben kitapogatom azt a könyvet, amelyből valamiért, azt hiszem, vigasztalást nyerek, felütöm a harminchetedik oldalon, és már a megbizonyosodás okáért sem kell felkattintanom a villanyt, magamban folytatom az olvasást: Ne feledjük, hogy a tevékenységek csak látszólag céltalanok!

Látom ezt, akár fehéren a feketét, és tudom, hogy újra a Wake up and live című művet tartom a kezemben, amelyet egy Dorottya nevű nőszemély írt születésem évében, aki szerint: "a legkézenfekvőbb szándékunk abban nyilvánul meg, amikor a világgal el akarjuk hitetni, hogy képességeink legmagasabb fokát elértük.

leszokni a dohányzásról, miért ne szedne gyógyszert nézzen ingyenes videókat a dohányzásról való leszokáshoz

gyakorlott az edzőteremben Ilyenkor újból és újból megnyugodva csúsztatom helyére ezt a szép és súlyos könyvet, amely itt-ott bársonyos tapintású a foszladozó famentes papírlapok kopott sarkainál, és hedonikusan állapítom meg, hogy a születés és a halál között porciónyi vegyes saláta csupán az életünk, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy szobám ablakát és ajtaját minél előbb könyveimmel zárjam el a külvilágtól, mészhabarcsba raknám legolvasottabb könyveimet, és Könyves Kelemenként, mint legféltettebb kincsem aranyom galambom asszonyom, a nekem legkedvesebbet is, hogy magas Déva várához hasonlóan tartósan álljon az ezután megszületők emlékezetében a mindenütt rakható, mindenféle színű könyvekből emelhető fal, amely a szövegelők védelmére a magasságos egekbe magasodik, megnyugvást hozva valamennyicske időre, a gondolatokra éhes emberek zaklatott világában.

Úgy befalaznám magam könyveim közé, ahogyan ezt ban a tekintélyes pocakú, tonzúrás, tokás tisztelendő Pápai János káptalan uram tette, amikor a tatárok elől, nem is magának, inkább a könyveinek keresett menedéket a fehérvári vártemplom kicsiny sekrestyéjében.

De hát milyen az iparos? Igen jól tudta ezt a bocskorképű öreg Ricsi, amikor ráncgyűjteményes arcához szorított hegedűje mellől mentori hangján leszólt hozzám: Fiam!

Dr. Pálvölgyi Rita

A könyveket titkolni kell! És titkolt könnyekről nyöszörgött cigarettafüstben avasodott zsíros alvilági énekesek hangján, s ha ez réges-régen volt, akkor is lehet benne valami, gyakorlott az edzőteremben a régi igazságok lám újra és újra fel vannak találva, azt mondjuk nincs új a nap alatt, hahaha, és az is igaz, hogy már minden csupa hányásos közhely, olyan, mint a rokonok nyálas csókja, képmutatásficam, kiéhezettek sikamlós nedvtúltermelése az elképzelt zabálás előtt.

Az élet értelmét tehát az igazságokon túl kell keresnünk a transzcendentális örökzöld mezőkön, Kant tudatalattijában, még akkor is, ha egyszer valamikor az ígéret földjén minden kiderül, és mámoros túlviláginak képzelt fényességben feltárul előttünk a dolgok és a szövegek valóságos értelme, amint azt egyes brigádvezetők közkívánatra vagy profetikus perceikben makacsul és leszokta a dohányzást és újra megjövendölték.

Ám legyen. Én mindenesetre konyakot, kávét, teát és vizet iszom, mást nem prédikálok, ez a sorrend tőlem függetlenül alakult így, mégpedig a saját időm rendjében, amelyben kapkodva élek a biztos halál tudatában, és mert a véget nem feledhetem, többnyire furcsa kaparászást érzek a torkomban, már csak ásványvizet iszom.

Azt hiszem, ezt kívánja az egészségem, igyekszem elfojtani magamban a kikívánkozó prédikációkat, ha a vashiányom nem ellenkezne, beérném fémjelzett gondolatokkal, közben csendesen végzem a munkám, morzsolgatom egyre kevésbé kitágíthatónak képzelt napjaim. Már évtizedek, emberöltők teltek el azóta, hogy szófosásos gyalupadom mellé ültem, gyakorlott az edzőteremben úgy tesznek, mintha munkámmal elégedettek lennének, és leszokta a dohányzást, magamat be nem árulhatom, ha egyetlen pillanatig valami hasonlót éreznék, belehalnék a gyönyörűségbe.

Mit tehetnék?

Látogatottság indikátor

Kitartással hiszem, hogy egyszer majd egész bensőmet átjárja az a titokzatos jóérzés, hasonlatos leszek a fákhoz, amelyek kérgük mögött rejtett csatornákban zöldselyem leveleket görgetnek a bimbózó kijáratok felé, és akkor aztán lehet, hogy kiderül, nem hiába dolgoztam a műhelyben, ebben az ócska kócerájban, ahonnan éppen most semerre sincs kilátás, egyetlen ablakunk sincs, be vagyunk kerítve betonszürke falakkal, gyakorlott az edzőteremben kékes fénycsővilágításban hamuszínű az arcunk, csupán gyomrunk jelzi, hogy szédületes magasságban vagy mélységben dolgozunk, a patkányok is lihegve érkeznek hozzánk a kanálisok szövevényes csövezettén, talán a század nyolcvan- vagy kilencven-valahányadik emeleten van a műhelyünk, fölöttünk kőművesek dolgoznak, kényelmesen rakják a következő emeletet, mindig is lesz munkájuk, mert ez az épület befejezhetetlen, és mi nyomban követjük őket, amikor egy-egy szinttel fennebb költöznek.

Fölöttünk az ismeretlenség, alattunk a csak jobb napokon látható, felhőkkel, ködökkel, zűrzavaros történelmi levegővel takart táj, a talaj, amiből valamilyen sugallatra hallgatva épületestől kinőttünk. Innen leginkább csak korlátainkat látjuk, amely az erkélyen körbefutja a toronytetőt. Vörös szemű varjak tanyáznak ott, az erkélyre nyíló ajtó résén át látom, micsoda ádáz küzdelmet vívnak egymással a hatalomért, egy-egy jól irányzott csőrvágással vágják ki egymás szemét, vörös üregek tátongnak mindegyik fején, farkasszemet néznek velünk és egymással, rekedt károgással nyugtázzák döbbenetünk, a vakok többé nem hagyhatják el a tornyot, robotolnak éjjel-nappal.

A szolgálatos toronyőr időnként mérgezett lencsét és leszokta a dohányzást elébük, ezt is válogatják, és csak végső kétségbeesésükben nyelnek le egyet-kettőt, hogy megszabaduljanak kilátástalan életüktől, és másokat engedjenek helyükbe, akikre ugyanazon sors vár. Megannyi gyászvitéz, kormos Hamupipőke, levegővel leláncolt gályarab, akiket arra kényszerítenek, hogy szövegeinket betűkre szedjék, kiszemeljék belőlük a gondolatok csíráit, hogy végül egyforma lencse alakúakra formálják mindet, a maradékot sietve átdobálják az erkély cifra korlátján, és gondolatfoszlányaink kavalkádja pergő pernyeként szétterül az alattunk húzódó, elfelejtett tájon, lassan lerakódik, kövesedik, mint a guanó.

Harmincnál több esztendeje látom, figyelem, csodálom ezt a sziszifuszi munkát, és már üresnek érzem a fejem, soraimban, melyeket könnyedén papírra vetek, semmi sincs súlyosabb dolgainkból. Amikor rádöbbentem erre, nagy elszánással régi könyvtárak nyikorgó bútorokkal teli zárt osztályait jártam használható gondolatokat guberálni, fenékhoroggal felhúzható ólomnehéz okosságokra vágytam, tengermély igazságokra, amelyek eligazítanak minket, hogy ott fönn a toronytetőn merre nézzünk, mire figyeljünk, amikor kilophattuk magunk a lesunyított fejűség kötelességéből és a fölfelé indított hódolatból.

És később is, miután munkámért indokolatlanul egyre több pénzt kaptam, és bőröndszámra cipelhettem haza a sok vásárolt könyvet elajándékozott bútoraim gyakorlott az edzőteremben, hogy nagyszerű piramisokat rakosgassak belőlük a szobámban, mindinkább megszokva az egyedüllétet, mint azt annak idején, derék Pápai uram is tette, akivel reggeli félálmomban arról szoktunk beszélgetni, hagy mi a teendőnk ezen a magunkra egyszerűsített világban, ahova az összes általunk fellelhető gondolatok közé befalaztattuk magunk, gyakorlott az edzőteremben mindenféle kitalációkra hivatkozunk, mi nem jut az eszünkbe védekezés közben, ijedt kecskegidák vagyunk, képzelt szakállunkba mekegünk, mint tegnap hajnalban Nagyon gyorsan leszokott a dohányzásról János tette, amikor Bethlen Gáborra hivatkozott, káptalan fejjel idézve a nagyságos fejedelmet: A betűimre vigyázzatok!

Így szólt parancsolatja.

Add meg e-mail címedet is és visszajelzést küldünk Neked, ha megismételjük az akciót vagy más, hasonló ajánlatunk van! A kezelés kioltja a dohánytermékből származó méreganyagok káros rezgéseit, így nem vagy kevésbé kívánja a cigarettát a leszokni vágyó személy. A terápia segíti a két káros anyag, a nikotin és a kátrány szervezet általi méregtelenítését. A kezelés egyénre szabott és teljesen fájdalommentes!

És ugyancsak Pápai uram lelkére kötötte, hogy minden akarata szerint legyen halála után is, a szükséges dolgok bevégeztetése végett, amikhez tartania magát könnyebb volt, mint egy zsíros ebédről lemondania, mert maga sem kívánt mást az eszes dolgok szolgálatánál. Másként nem tehetvén, a káptalan a befalazást elrendelte, magát a jónak akart sorsra, de kényszeredetten mások kegyelmére is bízva, menteni kívánva a menthetőt, de önmagát ebből végül valamiképpen mégis kifelejtvén, mert ilyen az gyakorlott az edzőteremben Ferenc bátyám is éppen így mondta ezt, amikor lefekvés előtt reánk bízta a csillagos eget, s mindjárt akadt valaki, aki ott helyben katonáskodott: Igenis, Király elvtárs!

Így csattogott komolykodva, és hogy nagybátyám elejét vegye a félreértésnek, csöndesen, bajusza alól mosolyogva szólt reánk, nevezzük őt egyszerűen bátyámnak, így mondta, mert a háború utáni meglódult világban, ugyebár, egyre nehezebben tűrte, hogy ország-világ előtt uralkodói címet hordozó nevén szólítsák. Magának, most az egyszer még megbocsátok!

gyakorlott az edzőteremben, és leszokta a dohányzást a dohányzásból származó betegségek kialakulása

Ezt mondtam, kellő tisztelettel, Pápai Jánosnak, aki sírva bánta, hogy hagyta magát a tatár által lovak után futtatni a Váradig húzódó poros úton, ahova megérkezvén, másként nem tehetett, lelkét visszaadva teremtőjének.

Kiszenvedett olyanformán, hogy meggyőződései között utolsó leheletéig kitörölhetetlenül világolt annak tudata, hogy a szenvedőké a mennyeknek országa.

De én már azt is tudom, hogy nem könyveink közé kell befalaztatnunk magunk, hanem inkább a könyveket kell minden igyekezetünkkel önmagunkba befalaznunk idejekorán, és a lehető legnagyobb mennyiségben, hogy felprédálásukkal, amit minden időkben az életünkbe betolakodó barbárok újra és újra megismételnek, a minket ért kárt kicsinyítsük és apránként összegyűjtött gondolatainkat a tatárok és varjak és leszokta a dohányzást seregeitől, jobb napokra várva a romlástól óvjuk és megőrizzük.

Ennél jobb sem kell! Így kurjantott a királyi elgondolásra Első Gyakorlott az edzőteremben, fenséges őseim örökké jókedvű sarja, és bajuszt penderített csak úgy suszter módra, mert születésemkor nemhiába, hivatalból elnyerte a NAGY jelzőt, amit én gügyögős koromtól gyakran kihangsúlyoztam, aztán aláhúztam, amikor a sokféle csatából győztesként kikerülve mindnyájunkat magával ragadó vidámsággal, minden Királyok háztáji örömére hazatért.

Ülök a nyolcvan-valahányadik vagy talán már a kétezredik emeleti magasságban, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen magasról rugdossuk alá a pernyét ablak nélküli szobánkból, mondják, hogy gyakorlott az edzőteremben végzem a munkám, könnyű a fejem.